Komplex hatás

Vagyis több területen fejti ki hatását, több terület fejlesztésének, fejlődésének köszönhető a javulás. Talán egy régi reklám szlogennel lehet leginkább leírni, miszerint “Minden, mi adható”. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy három terület együttes változásával érjük el azt a célt, amit kitűztünk. Legyen az megelőzés, vagy tünetek csökkentése, megszüntetés, vagy nagyobb öröm, kinek mi.

Ez a három terület egymást erősíti, és itt különösen igaz, hogy az egész (változás) több, mint a részek (változásának) összege.

  • Torna (Izom növekedés, szövetek állapot javulása, szervek funkcióinak javulása)
  • Pszichoszomatika (A psziché érzelmi-lelki életünk és a fizikai állapotunk közötti összefüggések). Mitől is van…)
  • Szokásáthangolás (A mindennapi életben mit érdemes elhagyni, másként tenni, vagy elkezdeni)